Marika vagyok és a hajam az égnek áll
Nem tudom, hol kezdhetném a soraimat. Ja, igen! A gyerekeim engem is belerángattak ebbe az instázásba, hát mit ne mondjak, azóta az önértékelésem elég nagy mélyrepülésbe kezdett. El kezdtem követni embereket, celebeket és szép képekkel rendelkező nőket, akikről azt hittem nem valódik, hogy csak csupán ilyen kirakat képek, amik jól néznek ki. Hát anyukáim, ezek élnek és virulnak és az, amiről képeket készítenek a saját otthonuk!
Először is némelyiknek olyan vakítóan fehér az otthona meg a gyereke, hogy megkérdőjelezem, hogy a képen lévő csemete az övé és nem e kölcsönözi. Nézzétek, én nem ítélkezem senki felet, de nekem itthon két gyerek van. Nem, nem szalad a ház csak éppen a fél maratont futjuk. Van mosatlan edény, két szennyes tartó félig tele. A mosógép még nem visít, csak vinnyog mikor centriz. Nem csodálkozom, hiszen mindennap dolgozik, egy szabad napja sincs. Mondjuk nekem se nagyon. Együtt vinnyogunk. A nappalit már nem tudom mikor láttam a szőnyeggel együtt, mert az a játszótér. Itt egy baba, ott egy autó és az a fájdalmas lego. Szép is, mikor a ház ura suttogva mondja a mi atyánkat hajnalban, mert rálépett.
Tisztaság van csak rend nincs éppen. Nézegetem a konyhapultokat. Olyan üresek, hogy már a lakásban sem hiszek. Az én konyhapultomon rend van, de van rajta bőven holmi. Vitaminok, kekszes dobozok, müzli egy tál gyümölcs. Kávéfőző, mikró, vízforraló. Itt meg semmi. Csak elvétve valami dísztartóban fakanál.
Nézem az anyukákat is, mert hát nőből vagyok, és mi megnézzük egymást. Mit megnézzük, alaposan ízekre szedjük egymást szemmel. Insta maminak mindig szuper a frizurája és a ruhája. Márkás, szépen vasalt, a sminkje alig látható, de van. Ezzel szemben én valami csődtömegnek érzem magam. A hajamat itthon festem, vágatni meg azt se tudom mikor voltam utoljára. Talán tavaly nyáron, de akkor már ollóért kiáltott a hajam. Smink? Ugyan kérlek, ne viccelj! Két gyereket kell reggel kivarázsoljak az ágyból! Eskü többször végig néztem a Harry Pottert, de semmiféle varázslatot nem találtam benne, ami a gyerekek pikk pakk elkészítéséről szólna reggel. Szóval mire kiszedem őket, utána azért könyörgöm, hogy mossanak fogat, öltözzenek és üljenek le reggelizni. Ez kemény fél órámba telik és örülök, ha a végére az egyik fel van öltözve és eszik, míg a másik még mindig egy felsővel küzd. Nemhogy még itt make up trendek közül válogassak, hogy mégis melyiket dobjam az arcomra. Szemceruza és fésülködés. Ennyi az én időm reggel! A hajam olyan, mint egy szarka fészek, az arcom, mint aki minden nap rémeket lát és úgy maradt a ruhatáram pedig már szót sem érdemel. Havi egyszer megpróbálok kicsikarni magamnak egy kis időt, hogy elmenjek nézelődni, de hát anya tervez…
Szépek a képek, de hiányolom a valóságot, azt az igazi családi képet, ahol insta mami a wc-n hasmenést tettet, hogy végre egyedül legyen kicsit, hogy a gyerek a pisis pelenkájával szaladgál. A képet, ami nem fertőtlenített, hanem mocskos és bűzlik az igazságtól. Ahol a gyermek arca csupa homok, a ruha merő sáros. A nappalit, ahol a káosz uralkodik, de igaz szeretetben. A képet hiányolom, ahol apa elcsigázott, anya egy kicsit romhalmaz, de így is szépek és szerelmesek. Szeretném látni az estét, ahol anyun nincs smink, meg belőtt haj, hanem elnyűtt a pizsama, kócos, karikás a szeme és úgy olvas egy könyvből. Nem kell a hashtag csak a valódi kép, ami egy igazi családot tükröz, ami nem kirakat, hanem ami mögötte van.
Sok anyát látok. Karikás szemmel, mackóban, elnyűtt pólóban. Boldogok. Szerelmesek. Családosok. Nem érdekli őket, hogy mi van a kirakatban, hanem az, hogy mi van, a négy fal mögött.
Nem csak csődtömeg, ahogyan a többi anya sem. Marika vagyok, két gyerekes anyuka, akinek minden perce versenyfutás, maszatos, néha sírós és kiabálós. Ez a legszebb benne.
Tisztaság van csak rend nincs éppen. Nézegetem a konyhapultokat. Olyan üresek, hogy már a lakásban sem hiszek. Az én konyhapultomon rend van, de van rajta bőven holmi. Vitaminok, kekszes dobozok, müzli egy tál gyümölcs. Kávéfőző, mikró, vízforraló. Itt meg semmi. Csak elvétve valami dísztartóban fakanál.
Nézem az anyukákat is, mert hát nőből vagyok, és mi megnézzük egymást. Mit megnézzük, alaposan ízekre szedjük egymást szemmel. Insta maminak mindig szuper a frizurája és a ruhája. Márkás, szépen vasalt, a sminkje alig látható, de van. Ezzel szemben én valami csődtömegnek érzem magam. A hajamat itthon festem, vágatni meg azt se tudom mikor voltam utoljára. Talán tavaly nyáron, de akkor már ollóért kiáltott a hajam. Smink? Ugyan kérlek, ne viccelj! Két gyereket kell reggel kivarázsoljak az ágyból! Eskü többször végig néztem a Harry Pottert, de semmiféle varázslatot nem találtam benne, ami a gyerekek pikk pakk elkészítéséről szólna reggel. Szóval mire kiszedem őket, utána azért könyörgöm, hogy mossanak fogat, öltözzenek és üljenek le reggelizni. Ez kemény fél órámba telik és örülök, ha a végére az egyik fel van öltözve és eszik, míg a másik még mindig egy felsővel küzd. Nemhogy még itt make up trendek közül válogassak, hogy mégis melyiket dobjam az arcomra. Szemceruza és fésülködés. Ennyi az én időm reggel! A hajam olyan, mint egy szarka fészek, az arcom, mint aki minden nap rémeket lát és úgy maradt a ruhatáram pedig már szót sem érdemel. Havi egyszer megpróbálok kicsikarni magamnak egy kis időt, hogy elmenjek nézelődni, de hát anya tervez…Szépek a képek, de hiányolom a valóságot, azt az igazi családi képet, ahol insta mami a wc-n hasmenést tettet, hogy végre egyedül legyen kicsit, hogy a gyerek a pisis pelenkájával szaladgál. A képet, ami nem fertőtlenített, hanem mocskos és bűzlik az igazságtól. Ahol a gyermek arca csupa homok, a ruha merő sáros. A nappalit, ahol a káosz uralkodik, de igaz szeretetben. A képet hiányolom, ahol apa elcsigázott, anya egy kicsit romhalmaz, de így is szépek és szerelmesek. Szeretném látni az estét, ahol anyun nincs smink, meg belőtt haj, hanem elnyűtt a pizsama, kócos, karikás a szeme és úgy olvas egy könyvből. Nem kell a hashtag csak a valódi kép, ami egy igazi családot tükröz, ami nem kirakat, hanem ami mögötte van.
Sok anyát látok. Karikás szemmel, mackóban, elnyűtt pólóban. Boldogok. Szerelmesek. Családosok. Nem érdekli őket, hogy mi van a kirakatban, hanem az, hogy mi van, a négy fal mögött.
Nem csak csődtömeg, ahogyan a többi anya sem. Marika vagyok, két gyerekes anyuka, akinek minden perce versenyfutás, maszatos, néha sírós és kiabálós. Ez a legszebb benne.
