5 szuper karácsonyi ajándék ötlet gyerekektől
Amikor még kicsi gyerek voltam, de már tudatában voltam annak, miről szól a karácsony, és mi fog történni szenteste, mikor összegyűlik a család, egyik karácsonykor kitaláltam, hogy én is szeretnék valamit ajándékozni a családtagjaimnak. Persze anyukám azt mondta, hogy nem kell, nem az ajándék a lényeg, de én akkor is szerettem volna adni valamit nekik. Így bementem a szobámba, és mindenkinek rajzoltam valami szépet, majd négybe hajtottam, átkötöttem egy szalaggal és betettem a fa alá...
Az ajándékozás közeledtével a torkomban dobogott a szívem, és jobban vártam, mit fognak szólni a szüleim és nagyszüleim az ajándékoknak, minthogy én mit kapok tőlük. Egyszerű, megmosolyogtató rajzok voltak, gyorsan elkészített gyermeki alkotások, viszont a szeretteim reakciója mindent jelentett számomra azon a karácsonyon. Az érzés, ami akkor elöntött az az érzés, amiért mindannyiunknak ajándékoznunk kellene. A gyerekek még oly tiszták, hogy nem a társadalmi elvárások vagy az illendőség miatt ajándékoznak, hanem mert látni a mosolyt az ajándékozandó arcán melegséggel tölti el a szívüket. Azután minden karácsonykor ajándékoztam, s tudom, ajándékaim még évekig csacskaságok voltak, családom mégis örült nekik – mert tudták, milyen szeretettel készítettem azokat.
Ez alapján magamban 3 fontos megállapítást tettem:
- Hagyjuk a gyerekeket ajándékozni, hogy kifejezhessék ők is törődésüket és szeretetüket!
- Nem számít, mit készítenek, és hogy mennyire ügyesek!
- Mindig értékeljük kellőképp az alkotásaikat, és mutassuk ki hálánkat feléjük!
Persze szülőként segíthetünk nekik, hogy évről évre ügyesebben alkossanak, segíthetjük kibontakoztatni kreativitásukat és szárnyalni fantáziájukat. Ehhez mutatunk be néhány karácsonyi ajándék ötletet a gyerkőcöknek, amik elkészítése egyszerű, mégis kreativitásra serkenti őket. Készíthetik egyedül vagy szülői segítséggel, a lényeg a szeretet, amivel nekilátnak a munkának.
1. Különleges falikép
Többféle technikát ötvözhetünk ennél az ajándéknál. Használhatunk színes papírokat, és vághatjuk ki abból a házikót, hóembert, felhőt, kalapot az emberek fejére... Használhatunk rizsszemeket vagy apró vattagolyókat a hóesés ábrázolásához, adhatunk gyermekünknek régi anyagdarabokat, hogy abból vágjanak ki sálat, pulóvert a képhez. Amennyiben mindent odakészítünk és útmutatást adunk, csak a képzeletük szabhat határt alkotásaiknak. Szerezzünk be kartont, és segítsünk ráilleszteni a képet, akasztót, esetleg keretet tenni rá. Csodás ajándék és remek emlék.
2. Gyertya- és mécsestartók só-liszt gyurmából
A szülő segíthet begyúrni a só-liszt gyurmát, esetleg ötleteket is adhat, mutathat a gyerekeknek, hogyan tudják a mécses- és gyertyatartókat elkészíteni. Készítsünk oda mécseseket, gyertyákat, (hogy megfelelő méretű legyen a mélyedés), valamint vízfestéket, csillámport, flittereket, gombokat – bármit a hobbiboltok polcairól. A gyerekek maguk dekorálhatják elkészült alkotásaikat, különböző színeket és technikákat használva.
3. Fonalkép hűtőmágnes
Másra sincs szükség, mint egy halom különböző színű fonalra, és egy-két sablonra, ollóra, ragasztóra, kartonra és hobbiboltokban kapható ragasztható mágnesre. Lehet bármilyen karácsonyi szimbólum vagy egyéb motívum (karácsonyfa, hóember, szívecske, mosolygós arc, stb.), amit kivágunk a kartonból, és kezdődhet a feladat. Ügyesebbeknek vagy nagyobbaknak lehet komplex képeket is adni, a technika ugyanaz marad: a beragasztózott kartonképre szépen elkezdjük ráilleszteni a fonalat úgy, hogy fedje teljesen a kartont (lehet körkörösen vagy egymás mellett vezetve). A színek cserélgetése is teljesen megengedett, a lényeg a gyerekek saját alkotásának elkészítése. Miután kész, a hátuljára ráragasztjuk a mágnest, és lehet is csomagolni.
4. Mézeskalács a szívünkből
Mi sem lehetne találóbb karácsonyi ajándék, mint a gyerkőcök saját készítésű finomságai. Nem feltétlen kell ragaszkodni a mézeskalácshoz, lehet teasütemény vagy bonbon is, esetleg a gyerekek is eldönthetik, mit szeretnének. Segíthetünk begyúrni nekik a tésztát, de akár már az arányok kimérését is rájuk bízhatjuk. Vegyünk előre dekorációnak való ehető gyöngyöket, színes cukorkákat, diót, mandulát, vagy keverjünk be tojáshabot, és amint kisült a sütemény, indulhat a díszítgetés. Csomagolják dobozkába vagy papírba, és készítsenek mellé üdvözlőkártyát.
5. Kuponfüzet minden alkalomra
Azok a gyerekek, akik már tudnak írni, akár teleírva is elkészíthetik, a kisebbek pedig rajzokban ábrázolhatnak különböző figyelmes gesztusokat ajándékként a szülőknek. A füzetbe minden belekerülhet, ami a gyerekek ötlete, és amit ők úgy éreznek, ajándék lehet. Lehet például egy puszi, egy ölelés, segítség a főzésnél, az asztal lepakolása evés után, egy óra játék, amikor például anya választ játékot, meghívás egy teapartira a plüssállatokkal, segítség a kerti munkáknál vagy a házimunkánál, esetleg a kistesóra való vigyázásban. Ezzel az ajándékkal a gyerekek kimutatják törődésüket, szeretetüket és felelősségérzetüket, és fontosnak érzik magukat, hogy ők is hozzájárulhatnak segítségükkel a szüleik életéhez – és nem azért, mert kérve vannak, hanem mert ők ajánlkoznak.
Az általunk említett ötleteken kívül persze több ezer remek ötlet található meg az interneten vagy a csemetéink gondolataiban. Hagyjuk őket kibontakozni, legyen az egy szép rajz vagy egy titkolt meglepetés. Had éljék át ők is teljes valójában a karácsony varázslatát és az ajándékozás örömét!
Van egy Facebook közösségünk, ahol szeretettel várunk: A Játékfarm Facebook oldalán mindig történik valami. Ha csatlakozol hozzánk, elsők között értesülhetsz az akcióinkról, az újdonságainkról, olvashatsz érdekes híreket, de akár beszélgethetsz is hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel. Örülnénk neked, szeretettel várunk. https://www.facebook.com/jatekfarm.hu/?fref=ts
Üdvözlettel,
Ági
www.jatekfarm.hu
Gyermekálmok boltja